Az Egyesült Királyságban oktober elején megérkezett a HTC három legújabb európai modellje. Európában elsőként az Egyesült Királyságban került piacra a HTC nemrég leleplezett okostelefon triója, melyek közül kettő a Windows Phone Mango platform köré épül, egy pedig Android Gingerbread alapokon nyugszik. Ez utóbbi természetesen a Beats Audio hangrendszerrel és 4,3 hüvelykes qHD kijelzővel felvértezett Sensation XE debütálását jelenti, méghozzá 492 fontos, azaz nagyjából 165 000 forintos áron. Október 4-étől kapható [...]
Térhatású megjelenítővel szerelt mobiltelefonok hosszú ideig csak Japánban voltak kaphatóak. Az LG Optimus 3D, majd a HTC Evo 3D azonban a térhatású megjelenítő és a sztereó kamera kombinálásával is új korszakot nyitott a 3D képalkotás területén, melyek ráadásul Japánon kívül kerültek piacra. A HTC közleménye szerint az Evo 3D júliustól Európa számos országában is elérhető lesz, de a bevezetés pontos ütemterve és a forgalmazó szolgáltatók listája egyelőre nem ismert. Az [...]
Az LG Optimus Big lehet a piac első nagyméretű, ultrafényes kijelzővel szerelt Android alapú okostelefonja. Rövidesen hivatalosan is leleplezésre kerülhet az LG első szuperfényes NOVA kijelzővel szerelt mobiltelefonja, mely a jelenlegi AMOLED és IPS paneleknél is jobb olvashatóságot biztosít még napfényes időben is. Az Android 2.2 Froyo alapokon nyugvó Optimus Big nevének megfelelően nem az ultrakompakt modellek között szeretne hódítani, bár a 4,3 hüvelykes megjelenítőjével erre sok esélye amúgy sem [...]
A Mobile World Congress előestéjén kerülhet bemutatásra a Vivaz külső motívumaiból építkező Xperia Neo. A TechRadar értesülései szerint február 13-án, a Barcelonában megrendezésre kerülő Mobile World Congress előestéjén, legalább két új Sony Ericsson készülék leleplezésére lehet számítani, melyek mindegyike a gyártó saját kezelőfelületével ellátott Android 2.3 Gingerbread alapokon nyugszik majd. A várhatóan Xperia Play néven kiadásra kerülő PlayStation Phone mellett az alant látható, „Hallon” belső néven fejlesztett Xperia Neo is [...]
A francia helyett már rég kínai Alcatel is előrukkolt valamivel a Mobile World Congress-en. Ha olcsó és okos, akkor mostanában főleg az Android rendszer jön szóba, ezt választották ők is. A gyártó abszolút belépő szintű androidos modellje a OneTouch 890 lesz. Ebbe egy 2.8 colos rezisztív kijelző és 3G mobilnet is került, de a “valamit valamiért” jegyében a wifiről és a GPS-ről le kell mondania a leendő tulajdonosoknak. A készülék [...]
A Motorola legújabb, Android-alapú mobilkészüléke a Motorola Quench, amelyet az amerikai cég a most futó barcelonai Mobile World Congressen mutatott be először a nagyközönségnek. Az érintőképernyős Quench korszerű navigáéciós funkciókkal rendelkezik (pl. zoom, touchpad stb.), továbbá tartalmazza az Adobe Flash Lite-ot, így könnyű és egyszerű a webes böngészés a készülék 3,1 inch átmérőjű, nagy felbontású képernyője használatának segítségével.
Motorola
320x480, 5 megapixel, Android, Bluetooth, Érintőképernyő, Facebook, GPS, HSDPA, MySpace, Twitter, WLAN
2010. február 14. – Barcelona – A mai napon kerülnek bemutatásra az Xperia™ X10 kompakt verziói, az Xperia™ X10 mini és az X10 mini pro, amelyek révén erőteljes és multifunkciós mobiltelefonok törnek be a piacra. Az egyszerre kompakt és okos telefonok bevezetésével a Sony Ericsson újra magasabbra tette a lécet, és egyúttal új fejezetet is nyit a készülékek történetében, azáltal, hogy kombinálja a magas színvonalú alkalmazásokat a Sony Ericsson direkt [...]